Beethoven: 7. szimfónia szimfónia Zeneszerző Ludwig van Beethoven Opusszám op. 92. Keletkezés 1811 – 1812 Ajánlás Moritz von Fries grófnak Ősbemutató 1813. december 8. Megjelenés 1816 Hangnem A-dúr Hangszerelés zenekar Időtartam 35–45 perc Tételek 1. tétel – Poco sostenuto – Vivace 2. tétel – Allegretto 3. tétel – Presto – Assai meno presto 4. tétel – Allegro con brio Beethoven portréja 1815-ből, Joseph Willibrord Mähler alkotása, két évvel a 7. szimfónia premierje után A 7. (A-dúr) szimfóniát (op. ) Ludwig van Beethoven 4 tételben komponálta 1811 és 1812 között, amíg a csehországi fürdőhelyen, Teplicén egészségét kúrálta. A zeneművet barátjának, gróf Moritz von Friesnek ajánlotta. Beethoven a premieren megjegyezte, hogy ez volt élete egyik legjobb műve. Az Allegretto népszerűsége azt eredményezte, hogy gyakran játszották önállóan, a teljes szimfóniától elkülönülten. A szimfónia hangneme A-dúr. "Tételeinek sajátos ritmikája adja a mű jellegzetességét. Mind a négy tételben meghatározó fontosságú az egy hosszú és két rövid hangból álló ritmusképlet. "
Az ismétlődések dinamikája fokozatosan nő. Második tétel A második tétel (a-moll) tempó jelölése Allegretto (mérsékelten gyors, gyorsacska), a másik három tételhez hasonlítva visszafogottabb. Ez a tétel óriási sikert aratott, melyet megismételtettek a premieren, és népszerű maradt azóta is. A kettős variációs formában szerkesztett tétel a fő dallamot játszó hegedűvel és csellóval kezdődik. Ezután a második hegedűk veszik át ezt a dallamot, amíg a hegedűk és a csellók a másik fő dallamot játsszák. A dallamról Sir George Grove azt írta, "olyan, mint egy sor gyönyörűség kéz a kézben". Ezután az első hegedűk veszik át az első dallamot, amíg a másodhegedűk a másodikat. A két dallam egymásba fonódik, a dinamika erősödik, és a tétel elér a csúcspontra; a fúvósok az első dallamot játsszák, az első hegedű a második dallamot. A csúcspontot követően a zene a-mollból A-dúrba vált, a klarinétok nyugodtabb, lírai dallamot játszanak, melyet a háttérben a hegedűk könnyed játéka fest alá. Ezt követően a fődallam feldolgozását halljuk, melynek végén az első dallam hallatszik ismétlődve.
Donald Tovey A zenei elemzés esszéi című írásában ezt a tételt "bacchusi düh"-ként, több más író pedig a tánc-energiájának örvényléseként kommentálta: Beethoven fő témája homályosan hasonlít egy ír népdalra. Fogadtatása [ szerkesztés] A kritikusok és a hallgatók a 7. szimfónia hallatán zavarodottságot vagy ihletettséget éreztek. [2] … az utolsó tétel elfojthatatlan ütemben süvít fel, azzal fenyegetve, hogy lesöpri az egész zenekart és a színházat, … a legtökéletesebb szimfónia, amit valaha írtak. A zeneszerző és komponista Anthony Hopkins mondta a szimfóniáról. [3] A VII. szimfónia talán több igazi spontán érzést ad nekünk, mint bárki más; a hangjegyek úgy tűnik, hogy szinte repülnek a kottáról. Beethoven maga mondta szeretettel: "egyik legjobb művem". Kik vagyunk mi, hogy vitatkozzunk a véleményével? Másik csodálója, Richard Wagner, utalva az egész zeneművet átható életteli ritmusokra, a tánc apoteózisának nevezte. [4] Másrészről a Beethoven munkája iránti csodálat nem volt általános.