A Vénusz légycsapója a húsevő növények családjába tartozik. A legismertebb, és rovarfogó technikáját tekintve a leglátványosabb húsevő növény. Egy édes nektárhoz hasonló illatot bocsájt, így csalogatva magához a rovarokat. A növény leveleinek a végén helyezkednek el a csapdák, amelyek leginkább hatalmas fogakra hasonlítanak. Amikor a rovar berepül a csapda légmentesen összezárul, majd egy emésztőnedv segítségével folyékony állapotban hozza az áldozatot, majd így veszi fel az értékes tápanyagot a rovarból. Amikor a tetem kiszárad, a csapda kinyílik, majd a szél egyszerűen kitakarítja a növényt. A növény otthoni tartásához, szükséges egy párás meleg helyiség. A növény virágot is hoz hosszú felnyúlt száron, ám ha ilyet látunk, azt azonnal vágjuk le, mert a növény általában virágzás után elpusztul. Nem kell etetni a növényt, mert természetes úton Vonza a rovarokat magához, és egy elpusztult rovar nem is aktiválja a csapdát. De élő rovarokkal néha kedveskedhetünk neki. Fényigény: Szereti a sok fényt, gondoskodjunk arról, hogy minél több, lehetőleg közvetlen napfény érje a növényt, mert csak ekkor válik a csapda belseje szép pirossá.
Tápanyag: Soha ne adjunk rovaremésztő növénynek tápoldatot, mert gyökérkárosodást, levéltorzulást idéz elő, és valószínűleg a növény el is pusztul! Átültetés: Tavasszal, a növekedési időszak megkezdése előtt ültessük át. Talajnak a virágboltokban kapható rostos mohatőzeg a megfelelő. Cserépméret: 9 cm
Abban az esetben, ha az áldozat megfelelő nagyságú, és ismételten megérinti az érzékelőket, akkor a csapda légmentesen bezárul, megtelik emésztőnedvekkel, egészen addig, amíg a zsákmány fel nem oldódik. Emésztés után a csapda újra kinyílik, ez körülbelül egy-másfél hetet vesz igénybe. Vénusz légcsajának ismert változatai A nemzetség egyetlen ismert faja, de a természetben megtalálható typica forma mellett egyre több változatával találkozhatunk, hála a növénynemesítőknek. A rengeteg új változat megjelenése az in-vitro szaporításnak köszönhető, ami során kis növényi részekből megfelelő tápoldatban fejlődnek ki az új kis növények. Ezáltal különféle változatok jönnek létre melléktermékként, melyek külső megjelenésükben az eredeti forma mutáció okozta elváltozásait hordozzák. Formájukban, színükben, a levél rozetta alakjában, a csapók színeződésében, valamint a szélső fogak alakjában különböznek ezek a típusok. Most pedig nézzük, mit kell tudni a Vénusz légycsapója gondozásáról, a következő oldalon folytatom!
A Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjébe és a harmatfűfélék (Droseraceae) családjába tartozó rovaremésztő faj. Vénusz légycsapója magasra felnyúló száron hozza virágait, nehogy a beporzó rovarok véletlenül a csapdájába essenek. A virágzás igen sok energiát emészt föl a növény részéről. Egyes növénytartók szerint a virágokat megjelenésükkor le kell csípni, mert enélkül a növény pusztulását kockáztatjuk. Más vélemények szerint erre nincs szükség, a virágzás csak átmenetileg lassítja le a növény fejlődését, esetleg csak a fiatal töveknél lehet célszerű a virág eltávolítása, hogy több energiája maradjon a növénynek a növekedésre. Nagyon apró magokat hoz, melyeket vagy azonnal vessük el, vagy tegyük a hűtőbe. Magról általában 4-5 év alatt nő meg, és akár 2-3 évtizedig is élhet. Szaporítani inkább a tőben megjelenő oldalhajtásokról érdemes. Egy növény sohasem hoz hét levélnél többet, ha mégis ez látszódik, akkor ez annak a jele, hogy új kis növényke vált le az anyanövényről.